„Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz, abban a hitben élheti le az életét, hogy hülye.”
(Albert Einstein)
Az integráció gyakran használt fogalom a pedagógiában, de nem mindig tudjuk, mit is értünk alatta.
Az inklúzió mára az európai iskoláktól elvárt gyakorlat.
A pedagógusok sok új kihívással küzdenek napjainkban. Elengedhetetlen a tájékozottság, a köznevelés rendszerének, elvárásainak ismerete. Lényeges, hogy tisztában legyenek a tanulási nehézségekkel küzdő, sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók nevelésével-oktatásával kapcsolatos pedagógiai tennivalókkal.
A pedagógia felé a társadalmi környezet – a fejlődésének felgyorsulása folytán – olyan új elvárásokat fogalmaz meg, amelyeknek a hagyományos ismeretközpontú pedagógia és az erre kiépülő szervezeti rendszere nem képes megfelelni. Paradigmaváltásra van szükség az oktatási rendszer egész területén.
A gyermeket, tanulót a –gondviselőin kívül – pedagógusai ismerik a legjobban. Sok esetben a pedagógus figyelhet fel, s oldhat meg olyan gondokat, mely hátráltatja az iskolai előmenetelt. A mai iskolai követelmények igen magasak, az elvárások a tanulók egy részénél nem a fejlettségi szintjüknek megfelelőek. Az oktatás gyakran elvont, főként a memória funkciókra épít. Ritkán szemléletes, cselekedtető, a tananyag egységes elvárásokat támaszt az eltérő képességű tanulókkal szemben. Az értékelés nem mindig motiváló, építő jellegű. Így kevésbé szolgálhatja a tanulók fejlődését. Ha a tanulók egy része nem tudja teljesíteni a követelményeket, akkor számukra ez folyamatos kudarcot jelent.
„Minden egyes gyermeknek megadatik, hogy a lehetőségeihez mérten a legjobb legyen, függetlenül a tehetségétől és a hátterétől; ez nem a kiválóság elleni merénylet, hanem annak megvalósítása.”
/David Miliband/
Az integrációs szemlélet, s főként ennek magasabb szintű formája az inklúzió a nivellálás helyett a differenciált, cselekedtető oktatást preferálja.
A pedagóguson nagyon sok múlik: sok tartós és súlyos problémát elindíthat, előidézhet. De megfelelő attitűddel, szemlélettel, módszerek és eljárások alkalmazásával meg is előzhet, illetve kezelhet!
Ehhez kívánt segítséget, támpontokat nyújtani a műhelyfoglalkozás.
Az első alkalommal a SNI –BTMN definíciókkal, a rájuk vonatkozó. törvényi háttérrel ismerkedtünk meg. Majd szó esett a megváltozott pedagógusszerepekről, a gyógypedagógus/fejlesztőpedagógus és a többségi pedagógusok együttműködéséről, mely a pedagógiai paradigmaváltás részenként jelenik meg.
A sikeres integráció megvalósításához minden pedagógusnak hozzá kell járulnia a maga területén.
Végül a pszichés fejlődési zavarok egyes típusai kerültek bemutatásra.
„Ha egyenlő tanulási lehetőségeket akarunk biztosítani a tanulók számára, akkor különbözőképpen kell tanítanunk.’’(Hansen)
A hagyományos ismeretközlő iskola egyirányú kommunikációjával mára ellehetetlenült. Ugyancsak alacsony hatékonyságúak azok a „jól bejáratott” módszerek, amelyek a tanárt, mint az ismeretek birtokosát veszik alapul. a verbális ismeretközlés kiegészítés nélküli hatékonyságát megkérdőjelezzük.
A tanítás folyamatában a tanulók egyéni különbségeit differenciálás során tudjuk figyelembe venni.
A második alkalommal sorra kerültek a különböző tanulásszervezési formák, a differenciálási lehetőségek, a kooperatív tanulási technikák.
Áttekintettük azokat az önálló tanulási technikákat, eszközökkel, melyekkel sikeresen megoldható a tanulók differenciálása, és képessé válnak az önellenőrzésre.
E komplex technikákkal, és új módszerek kombinálásával úgy a tanulási nehézségekkel küzdő, mint a tehetséges tanulók, valamennyi tanuló örömteli és sikeres tanulása megvalósulhat.
A pedagógusok örömmel vették a műhelyfoglalkozásokat összefoglaló anyag elektronikus formában továbbított változatát.
Magyar Istvánné
gyógypedagógus,
inkluzív nevelés tanára, szaktanácsadó
