Újabb mérföldkőhöz értünk a tehetséggondozás terén

1Nagy örömmel számolunk be arról, hogy jelentős állomásához ért intézményünk a tehetséggondozás területén: Európai Tehetségpont lettünk! Az elismerő oklevelet Sándor József igazgató úr 2016. október 1-jén, a Tehetségpontok őszi találkozóján vehette a kezébe, mellyel újabb lehetőséget kaptunk arra, hogy csatlakozva Európa 27 országában közel 300 Európai Tehetségpontjához, még jobban és hatékonyabban végezzük munkánkat. Az ünnepélyes programnak a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium adott otthont.

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 2011-ben a tehetséggondozásról szóló magyar EU-elnökségi tehetségkonferencia szakmai ajánlásai alapján az Európai Tehetség Tanáccsal egyeztetve – felhasználva a magyar mintaértékű gyakorlat tapasztalatait – 2014-ben európai szinten is megkezdte a tehetségsegítés hálózatosodását. Büszkén mondhatjuk, hogy mi is részese lehetünk mostantól ennek a folyamatnak, nagy kihívás számunkra, hogy európai szinten is mintaadó tevékenységgé válhasson az intézményünkben folyó kitartó és magas színvonalú munka. Az ünnepélyes, egyben szakmai előadásokban elhangzott, hogy olyan hálózatot szükséges kialakítanunk Európában, ami a jó gyakorlatok egymás közötti cseréjére épít és a fiatalok folyamatos támogatási lehetőségét biztosítja Európa minden országában. Felhívtak minket a közös munkára: a tudásmegosztás elengedhetetlen egy együttműködő, nyitott hálózat fenntartásához.

A magyar és a nemzetközi tehetségsegítő szervezetek nevében megköszönték az eddigi munkánkat, együttműködésünket, és örömmel teszünk eleget a felkéréseknek: folyamatosan jelen leszünk tevékenységeinkkel az online tehetségtérképen, részt veszünk a tervezett fejlesztésekben, pályázati lehetőségekben.2

 

 

Line-4