SÁRIK TIBOR ÁLTALÁNOS ISKOLAI KÉMIA EMLÉKVERSENY

Iskolánk 2019. május 2-án ismét megrendezte Eger és a környező települések diákjai számára a már hagyománnyá vált kémia versenyt. 13 csapat: 26 hetedikes diák mérte össze tudását. Sárik Tibor tanár úrnak, iskolánk 2014-ben elhunyt tanárának állítunk emléket ezzel az évenként sorra kerülő versennyel. Ő azt vallotta: „Kísérlet nélkül nincs kémia”. E gondolat jegyében két részből állt a megmérettetés: az elsőben játékos elméleti feladványokon törhették fejüket a nebulók, a második részben kísérleti feladatokat kellett megoldaniuk. Nagy buzgalommal dolgoztak a diákok. Az eredményhirdetést követően lelkes élménybeszámolót tartottak kísérő tanáraiknak felfedezéseikről, akik nem láthatták diákjaikat kísérletezés közben. Reméljük kémia iránti érdeklődésüket sikerült még inkább felcsigázni!

Horváthné Tajti Ágnes