IKT alkalmazása a matematikaórán

Évek óta népszerűnek mondható az „IKT-használat a matematikaórán” című műhelyfoglalkozásunk. A résztvevők között mindig vannak teljesen kezdők és olyanok, akik a tapasztalataik megosztására jönnek a csoportba. Az idén, 2017. november 14-én egykori hallgatók is részt vettek a foglalkozáson.

A foglalkozás fő témája a GeoGebra program működése, a programablak felépítése és a főbb funkciók megismerése, valamint a célszerű használat megbeszélése volt. Az alkalmazhatóságra minden esetben példát is néztünk: függvényábrázolás, függvénytranszformációk, függvénytulajdonságok, egyenletek és egyenletrendszerek grafikus megoldása, szorzattá alakítás gyöktényezős alakkal, geometriai alakzatok rajzolása, geometriai transzformációk, szerkesztések végzése, a szemléltetés további segítése a navigációs eszköztár használatával.

Ezenkívül egyéb hasznos programok bemutatása és megbeszélése is sorra került.

Jó tervezéssel és türelemmel a PowerPoint programban is lehet készíteni a szerkesztési lépéseket követhető, animált prezentációt.

A MozaWeb 3D alkalmazása életszerűvé teszi a diákok számára a térbeli elemeket, azok kapcsolatát és jól segíti a tanár számára a szemléltetést. Néhány animáción értékeltük a digitális anyag előnyeit, megbeszéltük a különböző iskolatípusok különböző korú tanulói körében az alkalmazás lehetőségét.

A Lynx vagy Smart program szintén ad lehetőséget animálásra, alakzatok rajzolására, formázásra, redőny használatra, oldal másolására, osztott képernyő használatára, különböző eszközök (billentyűzet, számológép, képrögzítő, interaktív vonalzó, tananyag továbbítása mód, stb.) alkalmazására.

A WordWall program különböző varázslók: Szókereső, Kategóriakvíz, Kakukktojás, Összekötő, Ülésrend, Kvíz, Keresztrejtvény segítségével támogatja a tanulók aktiválását és motiválását.

A programok áttekintése után ötletelés, beszélgetés indult meg a résztvevők között a további felhasználásról, amellyel a megértést, gyakoroltatást, számonkérést egyaránt érdekesebbé, változatosabbá és ezzel együtt élményszerűvé tehetjük.

Szilvási Istvánné Váradi Erzsébet, szakértő, szaktanár