Pap Zoltán összes bejegyzése

“Egy tál dödölle” népdaléneklési verseny

Iskolánkban pedagógiai intézetünk szervezésében második alkalommal került megrendezésre 2018. november 19-én az”Egy tál dödölle” elnevezésű népdaléneklési verseny.
A felhívásra egri és Eger környéki óvodákból is érkeztek gyerekek. A versenyt közös éneklés és műsor előzte meg, a Ney Ferenc Óvoda Epreskerti tagóvodájának nagycsoportosai egy hangulatos és vidám népi gyermekjáték-gyűjtést mutattak be nagy sikerrel, majd az ének-zene tagozatos tanulóink és a Kicsinyek Kórusa dalcsokrokat szólaltatott meg. Nagy Gergő 9. osztályos tanuló szólótáncával aratott sikert.
A Gyakorlóiskola alsó tagozatos tanulóival együtt összesen 32-en álltak a zsűri elé. A produkciókat Nagy Erzsébet és Belkovics Zoltán magánénektanárok értékelték. A zsűri elégedetten nyilatkozott, oklevéllel és ajándéktárgyakkal jutalmazta a szép előadásokat.
A délután sikeres volt, a zene, a népdal ereje csodálatos hangulatot teremtett. Örömmel néztük a sok mosolygós gyermeki arcot.”Jövőre ismét találkozunk”- így búcsúztunk.

Márné Tóth Judit, ének-zene tanár

Fényképalbum

Meseterápia és szociális készségfejlesztés Pedagógus továbbképzés határon túli kollégáknak

Izgalmasan indul a tanév annak az ötven határon túlról érkezett pedagógusnak, akik az Eszterházy Károly Egyetem Pedagógiai Intézetének 30 órás továbbképzésén vesznek részt.

Az ötnapos tréningen két, napjainkban igen hasznos téma közül választhattak az érdeklődők: az alkotó fejlesztő meseterápia bár önmaga nem egy oktató módszer, alkalmazása azonban segít egyfajta belső egyensúlyt teremteni a gyerekekben, ugyanakkor a mesék segítségével közelebb lehet hozni a különféle tantárgyi tartalmakat is. A szociális képességfejlesztés területéről pedig közösségi tanulást helyezték a képzés középpontjába, hiszen a kis csoportos, közös ismeretszerzés az élményszerzésen túl a gyerekek személyiségét is nagyban fejleszti. A programra a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül jelentkezhettek a kollégák, akiket az Eszterházy Károly Egyetem részéről Pajtókné Tari Ilona rektorhelyettes asszony köszöntött az egri gyakorlóban. Mint mondta, a kollégák a legjobb helyre jöttek, hiszen a 250 éves múlttal rendelkező intézmény fő profilja a korszerű és a mai kor kihívásaira is választ adó pedagógusképzés.

 Légrádiné Kőházi Timea igazgató asszony pedig arra biztatta a résztvevőket, hogy ismerjék meg a város épített és kulturális értékeit is az itt eltöltött napok során.

 Forrás: https://gyakorlo.uni-eszterhazy.hu/hu/hirek/meseterapia-es-szocialis-keszsegfejlesztes

Az  Eger Tv riportja megtekinthető az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=hGgULLtUqmE

6. Megyei helyesírási verseny

Kedves Diákok!
Tisztelt Kollégák!
 
2018. március 21-én lezajlott az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola és Pedagógiai Intézet, valamint a Eszterházy Károly Egyetem közös szervezésében a 6. Megyei helyesírási verseny. Ez a legrégebbi, és legnagyobb érdeklődésre számot tartó közös szervezésű versenyünk, melyen a megye általános iskoláin és középiskoláin kívül a Campusok gyakorlóhelyi iskolásai is részt vesznek.
Április 26-án délután az Eszterházy Egyetem Kápolnájában ünnepélyes keretek között átadtuk kategóriánként a legjobb eredményeket elérő versenyzőknek és felkészítőiknek az okleveleket és a tárgynyereményeket. A díjkiosztásban részt vettek: Szűcsné Hütter Eszter, intézményünk általános iskolai igazgatóhelyettese, dr. Kusper Judit, az EKE Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet igazgatója, Zentai Péterné, az EKE Pedagógiai Intézet munkatársa, valamint dr. Dolmányos Péter a BTK dékánhelyettese. 
 
A díjazottak a következők voltak:
I. kategória:

Helyezés Tanuló neve Intézmény Felkészítő tanár Pontszám
1. Szabó Zsófia Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola Pappné Szabó Mária 214
2. Lányi Milán Hevesi József Általános Iskola és AMI Körzeti Tagiskolája, Heves Jámborné Molnár Zsuzsanna 209
2. Lévai Panna Hevesi József Általános Iskola és AMI Körzeti Tagiskolája, Heves Jámborné Molnár Zsuzsanna 209
3. Tóth Boglárka Kompolt-Nagyúti Általános Iskola Kelemen Anikó 208
3. Márkus Ádám Soma Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola, Eger Sandrik Anikó 208
különdíj Benedek Zita Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola Pappné Szabó Mária 206


II. kategória:
 
 
Helyezés Tanuló neve Intézmény Felkészítő tanár Pontszám
1. Bagi Bereniké Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola Kovács Gabriella 115
2. Gál Nóra Hevesi József Általános Iskola és AMI Körzeti Tagiskolája, Heves Veresné Kiss Kamilla 113
3. Kovács Veronika Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Heves Abriháné Karniczki Csilla 109,5
különdíj Lukács Lili Eszter Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Kanyóné Preszoly Ibolya 108


III. kategória

Helyezés Tanuló neve Intézmény Felkészítő tanár Pontszám
1. Halász Ágnes Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede AMI Gutléber Istvánné 132
2. Balázs Réka Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola Kovács Gabriella 128
2. Bárdos Réka Egri Dobó István Gimnázium Batári Antal 128
3. Sebők Zsuzsanna Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Heves Abriháné Karniczki Csilla 125
különdíj László Anna Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Eger Dr. Hekeliné Balázs Andrea 124


IV. kategória
 
Helyezés Tanuló neve Intézmény Felkészítő tanár Pontszám
1. Karanyicz Erzsébet ESZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára, Eger Dr. Vargáné Vizi Csilla 91
1. Zsámba Éva Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium, Eger Tóthné Török Anna 91
1. Keller Dorina Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Eger Tóth Kinga 91
2. Pethe Viktória ESZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Kollégiuma és Könyvtára, Eger Dr. Vargáné Vizi Csilla 89,5
3. Tepliczky Csenge Egri Dobó István Gimnázium Batári Antal 87,5
különdíj Petróczy Tifani Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium ás Kollégium, Eger Kelemen Tünde 85,5
Az alábbiakban -kódszámokkal ellátva- ismertetjük minden versenyzőnek a versenyen elért pontszámát, illetve rangsorát. 

3-4. osztály ITT
5-6.osztály ITT
7-8.osztály ITT
9-10.osztály ITT

Fotók ITT

Mindenkinek szívből gratulálunk az elért eredményhez!

Ezúton is köszönjük a mecénásoknak, hogy a versenyünket az idén is méltónak találták a támogatásra!
Üdvözlettel:
Márkus Róbert Zsolt
EKE Gyakorlóiskola vezetőtanára, a verseny fő szervezője


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tizenhárom megyei diák a legjobbak közt

Átadták a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei díjait

Rögtön egy számtani feladvánnyal indult az Országos Zrínyi Ilona Matematikaverseny ünnepélyes eredményhirdetése szerdán. Az Agria TISZK dísztermében megtartott eseményen a megyei forduló során legjobban teljesítő diákok munkáját díjazták.

A program a Gyakorlóiskola 5.c osztályos tanulóinak táncműsorával folytatódott, majd Légrádiné Kőházi Tímea igazgatónő köszöntötte a megjelent diákokat, felkészítő tanáraikat és családtagjaikat. A megyei válogatót idén az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola szervezte meg, együttműködésben a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvánnyal. Az első fordulón országos szinten 63 ezer 781 diák mérte össze tudását, köztük hét Heves megyei intézmény 1426 tanulója.

Az ünnepségen 93 tanuló vehette át jutalmát; legtöbbjük egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de háromfős csapatok is a díjazottak közé kerültek. A megyénkben legjelesebb 13 diákra hamarosan újabb megmérettetés vár: március 28-30-án Kecskeméten zajlik majd a komoly kihívásokat tartogató verseny országos döntője.
Forrás: heol.hu
További képek a rendezvényről: https://www.heol.hu/galeria/zrinyi-ilona-matematikaverseny-megyei-eredmenyhirdetese/

Dictée elnevezésű, francia helyesírási verseny

Helyezések:

Kezdő kategória:
I.hely: Szmerek Laura 11.B
II.hely: Karnok Gergő 11.a
III. hely: Sztahora Lili 11.A

Középhaladó kategória:
I.hely: Vincze Zsombor
II.hely: Panyi Evelin
III. hely: Pogonyi Dávid

Nagy Diána Linda
szaktanár

Fotóalbum

Beszámoló a versenyről

“2018. Január 29-én Egerben, az Eszterházy Károly Gimnáziumban, ismét megrendezésre került a “Dictée francia helyesírási verseny”, a 11. évfolyamos diákok számára. Örömmel jelentkeztem idén is erre a megmérettetésre, amely helyezéstől függetlenül, mindig építő jellegű számomra. A verseny kezdő és haladó kategóriában indult, ami tollbamondásból állt. Kezdő kategóriában első helyezést értem el. A diákokat Nagy Diána Linda, francia szakos tanárnő készítette fel. Szeretném megköszönni, hogy részt vehettem és tudásomat ezáltal gyarapíthattam.”

Szmerek Laura 11.B
tanuló

Felvételi előkészítő matematikából

Ez év szeptemberétől Iskolánk mindkét épületében felvételi felkészítőket tartottunk Garbaczné Olasz Andrea kolléganőmmel három időpontban: hétfőn, szerdán és csütörtökön 7. órában. Iskolánk tanulói lelkesen látogatták ezeket a foglalkozásokat, ahol eleinte témakörönként oldották meg a régi felvételi feladatsorok példáit, a végén, az utolsó 4-5 foglalkozáson pedig már komplett feladatsorokon próbálhatták ki magukat. A felkészítést egy versennyel zártuk, melyet 2018. január 15-én rendeztünk meg, és az iskolánk mind a négy osztályából megjelenő tanulók betöltöttek egy egész tantermet.

Az első három helyezett: Kóró Emese 8. a, Gulyás Bence 8. c és Zakar Vivien Virág 8. a.

Gratulálunk a nyerteseknek! A felkészítésen részt vevő tanulóknak köszönjük a kitartó munkáját!

Tamasiné Veres Zsuzsanna
szaktanár

Hogyan fogja a mesterséges intelligencia megváltoztatni az életünket?

Egyre több gyerek tanul kódolni, akár játékrobotot is kaphat ajándékba. Sőt! A mai diákoknak már “robot” kollégái, főnökei lehetnek. Már a csapból is az folyik, hogy a robotok és a mesterséges intelligencia meg fogja változtatni az életünket, elveszi a munkánkat, vagy éppen sokkal jobbá teszi az életünket, esetleg félnünk kell ettől. Körbejárjuk a témát, segítünk eligazodni a kifejezésekben és jövőképekben – Kerékfy Pál matematikus, informatikus, egyetemi oktató a mesterséges intelligencia és a robotika szakértőjének cikke elolvasható itt:

http://moderniskola.hu/2017/12/mesterseges-intelligencia-meg-fogja-valtoztatni-az-eletunket/

Biztonságos Internet Nap 2018 – Rövidfilmmel és szépirodalmi művel is nevezhetnek általános és középiskolások

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2018-as Biztonságos Internet Nap alkalmából pályázatot hirdet hazai általános iskolások és középiskolások számára, digitális történetmesélésre és szépirodalmi írásművek elkészítésére. Mivel a kortárs segítségnyújtás, egymás tanítása és tanácsadás egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban, a gyerekek pályaműveikben megfogalmazhatják, miképp teszik, vagy tudnák jobbá tenni az internetet.

A részletes pályázati felhívás elolvasható itt:

http://moderniskola.hu/2017/12/biztonsagos-internet-nap-2018-rovidfilmmel-es-szepirodalmi-muvel-nevezhetnek-altalanos-es-kozepiskolasok/

Digitális Világ Infokommunikációs Workshop 2018

Már második alkalommal kerül megrendezésre a Digitális Világ Infokommunikációs workshop a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány szervezésében január 20-án.

Különleges lehetőség a média, kommunikáció és a digitális világ iránt érdeklődő diákoknak: szakértőktől leshetsz el trükköket a social media, okos eszközök, mobil alkalmazások témájában!

A délelőtti workshopon az OMD médiaügynökség lelkes önkéntes média-szakemberekből álló csapata rövid előadások keretében mutatja be digitális világunk új irányait, a média és a kommunikáció iparág hátterét, a digitális jövő várható trendjeit és osztják meg tapasztalataikat. A résztvevőket minden témához kapcsolódóan interaktív feladattal várják, de ki is próbálhatják majd a különféle eszközöket és kérdezhetnek a szakemberektől.

A workshopok helyszíne és időpontja: Budapest, az OMD médiaügynökség által biztosított helyszín (Hősök tere közelében),

Időpont: 2018. január 20. szombat 9:30-kb. 13:30.

A részvétel ingyenes.